Bonyodalmak...

12. Kedves Naplóm

- Ő itt Lucy Jensen. Anyánk nővére. Ez itt pedig a gyereke George. Ez a férfi itt Jeremy. Apánk nagyapja. Ő is vámpír volt, de már rég halott. A Volturi kivégezte- még vagy egy óráig sorolgattam Alexnek a rokonainkat, míg elértünk az album végéhez. Feláltam, majd visszatettem a polcra. Hirtelen meghallottam Edward halk, csilingelő hangját. 
- Nem tetszik ez nekem- mondta valakinek.
- Edward beszélhetnénk?- kérdeztem, majd átmentünk egy másik szobába. - Mond mi a bajod?- kérdeztem kissé ingerülten.
- Nem értelek.
- Mi nem tetszik Alexben? Miért olyan zavaró tényező a számodra?
- Az, hogy emberi vért iszik. És nem csak nekem van bajom vele. Szinte mindenki ellenzi az itt létüket. Egyedül Alice és Emmeet fogja a pártjukat még rajtad kívül.
- Hát lehet, hogy jobb lenne rájuk hallgatnotok. 
- Belenéztem Alex gondolataiba. Nem olyan jók a szándékai, mint neked. A nő pedig kifejezetten egy vadállat. Olyan, mint Victoria volt.
- Hazudsz. Victoria amúgy is már régen halott- majd dühösen kiviharoztam a szobámból vissza a nappaliba. - Öhm... és meddig terveztétek az ittlétet?- eközben Edward is visszajött a nappaliba. Valamit még motyogott Carlislenak, de nem értettem.
- Csak pár napot maradnánk, max egy hetet- mondta Alex. A nő még mindig megdermedve állt. Kissé kezdett tőle rázni a hideg.
- Carlisle, nem maradhatnának addig itt?- Carlisle meglepetten és mégis dühösen nézett rám. 
- Sajnálom Emily, de már így is sokan vagyunk. Hiába nagy a ház, nem hinném, hogy még 2 ember elférne valamelyik szobában.
- Akkor jöjjenek az én szobámba- ajánlkoztam lelkesen. Alex meglepődött. A többiek mintha gyilkolni tudtak volna a tekintetükkel. Biztos nem örültek az ajánlatomnak.
- Ha megengeditek, akkor elfogadnánk Susannal a meghívást.
- Remek. Máris körbevezetlek titeket- miután kimentünk a nappaliból megmutattam a ház minden szegletét. A túra után Alex pihenésre vágyott. A nő követte. Én visszasuhantam a nappaliba. Fél óra múlva sikítást hallottam. Az emeletről jött. Bella volt az.
- Renesmee! Eltűnt!- kiabálta aggódva. A szoba üresen állt. 

folytatjuk...

Az elveszett rokon

11. Kedves Naplóm

Esme és Rosalie jól helytálltak este. Ma én és Bella voltunk soron. Délután bementem a városba megnézni, hogy nem-e jártak ott is a "vendégeink". Csalódnom kellett. Biztos nem volt elég illatos csemege, ami enyhíthette volna a szomjukat. Mikor Bella lefektette Renesmeet, kijött hozzám.
- Amíg nem mennek el a vámpírok, Renesmee nálatok fog aludni- kezdte Bella.
- Nem is hagynánk védtelenül- mondtam biztatóan. Ekkor valami zajt hallottunk. Láttuk, hogy rezeg a bokor. Hirtelen egy sötét alak ugrott ki, egyenesen ránk. Mikor Bella harcképtelenné tette, meglepődtünk. 
- Jó, jó rendben. Megadom magam- mondta Emmeet. 
- Normális vagy?- kérdezte Bella idegesen. 
- Nyugi. Csak tréfáltam- mentegetőzött Emmeet.
- Egyáltalán nem vagy vicces- mondtam mérgesen. Újra zajt hallottunk. Azonban most gyorsabb és halkabb volt. Észrevettük, hogy 2 idegen vámpír szaladgál körbe-körbe a Cullen háznál. Majd hirtelen csönd lett. Feszülten figyeltünk, hogy mikor fognak támadni. Azonban nem támadtak. Az erdőből egy sötét alak lépett elő. Félhosszú barna haját hátracsapta. Arca csak úgy kifehérlett a sötétségből. A szemei pirosan világítottak. Bár ez nem az a vérvörös pirosság volt, hanem a lágyabb roszdavörös pirosság. Közelebb lépett hozzánk. Kissé távolságtartó volt. A nő a fának támaszkodott. Hasonló volt, mint a férfi, csak neki hosszú, göndör, fekete haja volt.
- Kik vagytok és mit akartok itt?- kérdezte Emmeet. A nő kissé mosolyra húzta a száját, de ez ilyen ördögi mosolygáshoz hasonlított. 
- Egyszerű átutazók- mondta a férfi. - Én Alex vagyok, a társam pedig Susan. És ti?
- Emmeet, Bella és Emily- kezdtem. - Miért jöttetek ide?
- Csak gondoltuk megnézzük az itt élő klánt. Már sokat hallottunk rólatok. Harcoltatok a Volturival, vérfarkasokkal, és született itt egy gyermek is. Ha jól értettem Renesmee a neve- mondta gúnyosan Alex.
- Hozzá ne érj!- kiabálta Bella dühösen. Ahogy jobban megnéztem a férfit, ismerősnek tűnt. Nem tudom honnan.
- Mit is mondtál, mi a neved?- kérdeztem közömbösen.
- Alex, miért?
- Milyen Alex?
- Miért érdekel téged ennyi minden?
- Kíváncsi vagyok. Nem lehet?
- A nevem Alex Jensen- mondta a férfi. Ledöbbentem. A bátyám, aki tudomásom szerint régen meghalt, most itt áll előttem teljes életnagyságban. Miután kimondta a nevét közelebb léptem hozzá.
- A szüleid Julia Jensen és Peter Jensen voltak?- kérdeztem most már teljes kíváncsisággal.
- Igen. Miért?
- Az én szüleimet is pontosan ugyanígy hívták. 
- Az nem lehet. Te vagy Emily, Emily Jensen?
- Igen- mondtam mosolyogva. Egy kicsit még beszélgettünk, majd (nem nagy örömmel) bevezettük a vendégeinket a házba. A nő leült és meg sem mozdult. Nem volt nagyon szimpatikus. Én elővettem egy fotóalbumot és megmutattam Alexnek a család tagjait.

Ebben benne van az egész családfa. És most te is megismerheted elődeinket.

folytatjuk...

Hívatlan vendégek

10. Kedves Naplóm

- Boldog születésnapot kedves- mondta Esme.
- Hú! Szóhoz sem jutok. Nagyon köszönöm a tortát is, és ezt az egészet is, de nem szeretnék bulit. Most amúgy sem lenne hozzá hangulatom.
- Emily légyszíves- könyörgött Alice, szinte már térden állva, de én nem engedtem.
- Alice, nem. Sajnálom- majd kimentem az ajtón. Be akartam menni a városba, de mivel már kissé éhes voltam, inkább nem tettem. Elmentem Belláékhoz. Egy kis kőház állt az ösvény végén. A falat futónövények nőtték be.

Láttam, hogy Renesmee szobájában égett a villany. Ezek szerint mindenki itthon van. Bekopogtam, majd Bella ajtót nyitott.
- Szia, Emily. Te mit keresel itt?- kérdezte, eközben mindketten bementünk a nappaliba.
- Öhm...csak gondoltam meglátogatlak. Még sosem jártam nálatok- kezdtem.
- Hát, akkor isten hozott- mondta mosolyogva. 
- Szia Emily- mondta Renesmee és odafutott hozzánk.
- Szia Renesmee.
- Kicsim, neked nem az ágyban kellene lenned?- kérdezte kissé mérgesen Bella.
- Bocsánat anya, de meghallottam, hogy van itt valaki, és elfogott a kíváncsiság- mondta Renesmee lehajtott fejjel.
- Öhm... én inkább megyek, nem akarok zavarni. Majd holnap találkozunk- mondtam, majd mindenkitől elköszöntem, és hazamentem. Mikor már a ház előtt jártam, megéreztem két vámpír szagát, de sehol sem láttam őket. Nem törődtem velük. Gondoltam nomádok, és csak átutaznak Forkson. Másnap, mikor lejöttem az emeletről, megéreztem, hogy vérfarkasok látogattak meg ismét. Jacob volt az. Ki más is lehetne? Épp Carlislejal beszélgetett. Odamentem hozzájuk, de Carlisle arca nem volt valami vidám.
- Történt valami?- kérdeztem aggódva.
- Nem semmi, csak éppen azt magyaráztam Jakenek, hogy ügyeljen Renesmeere, mert 2 nomád vámpír tegnap délután Forks városába látogatott. 
- Én is éreztem tegnap 2 vámpírnak a szagát.
- És nem szóltál?- kérdezte Jake kissé indulatosabban.
- Gondoltam nem veszélyesek, mivel nem láttam őket sehol- mentegetőztem.
- Mindegy. Az a lényeg, hogy Renesmee biztonságban legyen- folytatta Carlisle. - Ezért mindenki őrködni fog. Már megvan a beosztás. Ma éjjel Esme és Rosalie fog őrködni.

folytatjuk...

A meglepetés

9. Kedves Naplóm

Miután bezártam magam mögött az ajtót, Rosalie megszólalt.
- Hablatyolj a többieknek az képességedről. Engem nem érdekel- mondta közömbösen. Éreztem, hogy nem nagyon akar velem beszélgetni, de én mindenképp ki akartam deríteni, hogy mi baja velem.
- Én nem ezért jöttem. Engem nem érdekel, hogy mások mit gondolnak rólam meg az erőmről- mondtam. Rosalie felhúzta a szemöldökét. Nem volt meglepett. Inkább...dühös.
- Pedig kiélvezhetnéd. Most körülötted forog a világ. Mindig csak rólad áradoznak- ez tényleg így volt. Hallottam, hogy a többiek rólam motyognak. 
- Rosalie. Fogalmam sincs, hogy mit vétettem ellened, de nagyon sajnálom- mondtam lehajtott fejjel, mint egy kisgyerek, akit éppen leszidnak és így akarok megmenekülni a büntetéstől.
- Én nem haragszok rád. Emily én irigyellek téged- mondta Rose nyugodt hangon.
- Miért?- kérdeztem meglepetten.
- Az életed miatt. A tiéd tökéletes. Az enyém nem. Az volt, de elvették.
- Az én életem nem....tökéletes. Hiszen...a szüleim meghaltak az átváltoztatásom után 4 évvel.
- Nem tökéletes?! Nézz magadra. Gyönyörű vagy, különleges képességgel rendelkezel.
- El sem tudod képzelni, hogy mennyit szenvedtem az életben. Semmi okod nem lenne irigyelni engem. Neked nem olyan volt az előző életed, mint az enyém- azzal megfogtam magam és bementem a házba. Felmentem a szobámba és egész este ott voltam. Reggel mikor leértem a nappaliba, Alice szaladt oda hozzám. 
- Na készen állsz?- kérdezte izgatottan.
- Mire is?
- Ma van a 121. születésnapod. Arra gondoltunk, hogy...á majdnem elfecsegtem- mondta Alice, azzal az ajtó felé kezdett rángatni. 
- Hé. Lassíts egy percre. Ez nagyon kedves tőletek, de én nem szeretnék bulit. 
- Akkor már késő visszamondani a tortát.
- Mi?- kérdeztem zavartan, azzal Esme jött ki a konyhából egy nagy tortával a kezében.

folytatjuk...

A titok, most már nem titok

8. Kedves Naplóm

- Biztos nem gondolod át még egyszer az ajánlatomat? Ilyen lehetőség csak egyszer adódik az életben- folytatta Aro.
- A válaszom megmásíthatatlan- válaszoltam.
- Hmm...Milyen kár- mondta Aro, majd Alec felé fordult. Alec értette Aro arckifejezését és előhívta a birtokában lévő, fekete, sötét ködöt. Láttam, ahogy rám irányítja. Már készen álltam, hogy minden érzékszervemet elveszítsem egy percre. Azonban hirtelen előtűnt a ködből egy fekete köpenyes, fekete hajú vámpírszolga. Santiago volt az. Felemelt a földről, majd eldobott Cullenéktől. Mindezt pár másodperc alatt. Mikor feltápászkodtam a földről, láttam, hogy felém tart.

 A nagy ijedségben nem tudtam, hogy mit tegyek. Nem hagyhatom, hogy legyőzzön. Mikor odaért hozzám, egy gyors mozdulattal megfogtam a nyakát és mélyen a szemébe néztem. A szemgolyója befeketedett, majd újra normális lett. Használtam a képességemet. Az uralmam alá került. Most már bármit is mondtam, teljesítette azt. Az uralmam csak akkor vész el, ha én, vagy a befolyásolt meghal. 
- Mit parancsolsz?- kérdezte Santiago alázatosan. Eközben mindenki minket nézett. Csodálkoztak. Mindketten felálltunk és visszamentünk Cullenékhez. Santiago szorosan mellettem ment. 
- Nos. Én úgy gondolom eleget láttunk- mondta Aro nagy mosollyal.
- De mi lesz Santiagoval?- kérdezte Caius dühösen. Aro legyintett a kezével. Caius már olyan dühös volt, hogy inkább hátat fordított mindenkinek és visszaindult Olaszországba. A többi testőr és szolga követte őt. Mikor már csak mi maradtunk, kérdezgetni kezdtek. 
- Ezt hogy csináltad?- kérdezte Bella.
- Öhmm...adottság. Carlisle nem mehetnénk haza?- kérdeztem. Carlisle bólintott. Mindnyájan hazamentünk a Cullen házba, a farkasok, pedig bementek az erdőbe. 
- Mégis hogy csináltad ezt?- kérdezte Bella kíváncsian.
- Már mondtam. Adottság.
- De ilyen nincs is- hitetlenkedett.
- Az tuti, hogy most a Volturi megijedt. Nagyon durva voltál- mondta Emmett. Az utolsó mondatát kissé elnyújtotta. Elmosolyodtam. Tetszett, hogy büszke volt rám. Rosalien láttam, hogy dühös. Miközben mindenki mindent kérdezgetett, én Rosaliet figyeltem. Még mindig nem sikerült kiderítenem, hogy miért ilyen dühös rám. Kimentem hozzá a teraszra és ott beszélgettünk.

folytatjuk...

A NAGY nap

7. Kedves Naplóm

Reggel lementem a konyhába, hogy reggelit készítsek Renesmeenek. Azonban ő már javában evett. Esme megelőzött. Láttam, hogy jóízűen falja a palacsintáját. Ezek szerint ő nem tud a Volturi érkezéséről. Odamentem hozzá:
- Jó étvágyat Renesmee- mondtam kedvesen.
- Köszönöm- hangja szinte simogatta az arcomat. Miután lenyelte az utolsó falatot is, beszélgettünk.
- Na és mentek valahová ma?- kérdeztem.
- Nem. Anya azt mondta, hogy vendégekhez mentek.
- És azt nem mondta, hogy kikhez?
- Csak annyit, hogy messze laknak Forkstól- mondta, majd leugrott a székről és átment a nappaliba. Én utána mentem.
- És nem mondta anya, hogy te addig hol leszel? Vagy te is jössz velünk?- faggattam Renesmeet.
- Jacob fog rám vigyázni. Mindjárt itt van- ebben a percben meghallottam Jake motorjának zörgését. Ezek szerint megint jön a bűzgombolyag. 
- Gyere Renesmee. Megjött Jacob- majd megfogtam a kezét és együtt kimentünk. 
- Szia Renesmee...és persze Emily- Jake Renesmeet nagy mosollyal fogadta, ám engem kevésbé. Miután elmentek, visszamentem a házba. Éppen Bella jött le az emeltről. 
- Renesmee? -kérdezte.
- Most mentek el Jacobbal- mondtam nyugodtan.
- Nem sokára indulnunk kell. Alice szerint 10 percen belül itt lesz a Volturi.
- Rendben, akkor összeszedek mindenkit.
- Azt elfelejtettük mondani, hogy pár farkas is csatlakozik hozzánk- mondta Bella lehajtott fejjel. Erre inkább nem reagáltam semmit, hanem felmentem az emeltre és összeszedtem mindenkit. Fél perc múlva már mindenki a nappaliban várakozott, indulásra készen. Elindultunk Forks határához. Mikor odaértünk, megálltunk. A távolból már láttuk a Volturit.

Aro feszülten és méltóságteljesen nézett minket. Mikor megálltak, Carlisle előrelépett. 

- Üdvözöllek újra Forksban, Aro.

- Igen, már vártam a találkozást. Régen volt efféle dolgunk itt.

Feszülten Alicere néztem. Tekintete nyugalmat és biztatást sugallt. 

- Mindnyájan tudjuk, hogy miért vagyunk itt. Látni szeretnénk az új klántagot, akinek állítólag nagyon különleges képessége van- Aro a "nagyon" szót egy kissé erősebben mondta, mint a többit. Carlislera néztem. Tekintetéből leszűrtem, hogy ő is azt akarja, hogy lépjek ki a tömegből. Így hát megtettem.

- Á! Ifjú Emily. Egy cseppet sem változtál- mondta nyájasan Aro. Nem szóltam semmit. - Arról értesültem, hogy be akarsz lépni a Cullen klánba. Igaz ez?

- Igen- feleltem határozottan.

- Áh! És nem szeretnél inkább közénk tartozni? Itt jobb helyed lenne, mint ahol most vagy. 

- Nem tudsz meggyőzni semmivel, hogy csatlakozzam hozzátok- mondtam méregtől feszülve. Azonban Aro észrevette, hogy megváltozott a hangulatom. Jót nevetett rajta. Olyan volt, mintha tervezne valamit. De sehogy sem tudtam rájönni, hogy mit.

folytatjuk...

A vihar előtti csend

6. Kedves Naplóm

- Alice. Menj fel Renesmeehez. Én megvárom Carlislet és a többieket- mondtam, azzal Alice visszament az emeltre. Fél órát vártunk rájuk. Amikor kintről meghallottuk a nevetésüket, tudtuk, hogy a többiek tértek vissza a vadászatról. Mikor kinyitották az ajtót egyből odarohantam hozzájuk.
- Carlisle! Nagy baj van.
- Mi történt?- kérdezte Carlisle aggódva.
- A Volturi elküldte a válasz levelét és....- hirtelen nem tudtam folytatni. 
- És? Kérlek mond már!- mondta Carlisle kissé türelmetlenül.
- Idejönnek- mondtam halkan. Szinte már suttogtam. Bár nem értem, hogy miért tettem volna, mivel a vámpíroknak kitűnő hallásuk van és úgy is meghallották volna, ha suttogva mondom. 
- Hogy érted azt, hogy idejönnek?- kérdezte Esme értetlenül.
- Nem tudom miért. Talán....nem. Nincs ötletem. 
- Én mondtam, hogy csak bajt hoz ránk!- mondta Rosalie mérgesen.
- Rosalie- csitítgatta Carlisle.
- Nem! Hallania kell, hogy mit gondolunk. Az első perctől kezdve tudtuk, hogy nem lesz nyugtunk, amíg ő itt van- ez nagyon a szívembe szúrt. Rosalienak igaza volt. Talán tényleg csak a terhükre vagyok Cullenéknak. Ledöbbentem. 
- Én....nem tudtam, hogy ennyire zavarok- majd kifutottam az ajtón és bementem az erdő sűrűjébe. Mikor már bent voltam az erdő közepében, megálltam. Nem ismertem még a Forksi erdőt, ezért inkább megálltam valahol. Körülnéztem, de mindenhol csak fákat láttam. Úgy 2 perc várakozás után elindultam jobbra. Addig mentem, míg egy tisztásra nem értem. Kicsit tovább mentem és lenéztem egy gyönyörű szép tájra. Hirtelen minden gondolatom elszállt. Csak a táj szépségében gyönyörködtem.

Már hosszú ideje itt ültem, amikor észbe kaptam, hogy vissza kellene menni a Cullen házba. Így hát felálltam és visszamentem. Mikor benyitottam Esme szaladt oda hozzám. 

- Emily! Mi történt? Hol voltál?- kérdezte aggódva.

- Öhm...kirándultam- ez egy kissé túlzott hazugság volt. - Vagyis vadászni mentem.

- Nagyon sajnálom, amit Rosalie mondott. Ő sem gondolta komolyan. Csak tudod hát....néha kicsit goromba tud lenni. De nem is akarlak ezzel terhelni még jobban. 

Carlisle elolvasta a Volturi levelét. Holnap érkeznek- mondta Esme. Eközben nagyot sóhajtottam. - Ne félj. Nem lesz semmi baj- mondta biztatóan.

- Köszönöm Esme. Ha nem bánod én most felmennék a szobámba- azzal elindultam az emelet felé. Bementem a szobámba és leültem az ágyra. Gondolkodtam. Mindenen. A csendet Edward kopogtatása zavarta meg. Kinyitottam az ajtót és behívtam, majd megállt a szoba közepén.

- Miért nem mondod meg a többieknek?- kérdezte.

- Mit?- néztem rá értetlenül.

- Hogy mi is a titkod, amiért nem akarsz a Volturival találkozni. 

- Nem értenék meg. 

- A képességedet sem árulod el. Miért? Más vámpíroknak is vannak.

- De nem olyan, mint az enyém- mondtam kissé felháborodottan, mert nem értettem, hogy Edward miért kérdez ilyeneket. - Az enyém más- mondtam halkan, majd az erkélynek az ajtófélfájához támaszkodtam. 

- Miért lenne az?

- Mert akár az életébe is kerülhet annak a személynek. És én ezt nem akarom. A Volturi is ezért hagyott életben, a képességem miatt. Ezért nem akarok Aroval és a seregével találkozni. És jó lenne, ha nem kutatnál folyton a fejemben!- szólítottam fel Edwardot.

- Sajnálom, de a képességem miatt van. Nem tudom irányítani. De te igen- mondta Edward. Eközben visszanéztem rá. 

- A családom fontosabb holmi kis képesség miatt. Neked is ezt kellene szem előtt tartanod. Nem azt, hogy kinek mi jár a fejében.

- Emily. Én megértelek, de valamikor el kell mondanod az igazat- nem szóltam semmit. Inkább hagytam, hogy Edward kimenjen az ajtón és végre egyedül hagyjon. Nem tudtam mit tegyek. Holnap jön Forksba a Volturi. Talán ez a vihar előtti csend? Talán még holnap nem fognak támadni, de később igen? Nem tudom. Csak annyit tudok, hogy jönnek. Eljönnek. Miattam.

folytatjuk...

Alice&Emily Fashion

5. Kedves Naplóm

A tegnapi napom nagyon rossz volt. Egyrészt, mert már megint összefutottam Jacobbal, másrészt Alice miatt. Nagyon akarja ezt a divattervezős dolgot, azonban én kevésbé. Na, de hátha a mai nap jobb lesz. Felnéztem az órára és láttam, hogy 5 perc múlva fél 9, ami azt jelenti, hogy indulunk Aliceszel Forksba. Lementem a nappaliba és láttam, hogy Alice már rám vár.
- Na indulhatunk?- kérdezte mikor meglátott.
- Persze.
Beültünk a kocsiba, majd Forks felé hajtottam. Ahogy kiértünk az erdőből lelassítottam 60-ra. 
- Remélem tetszeni fog a hely- mondta nagy mosollyal. Láttam rajta, hogy izgul.
- Azt én is- mondtam kissé nyugtalanul.
- Mi a baj?- kérdezte.
- Semmi.
- De látom rajtad, hogy van valami- erősködött Alice.
- Csak az, hogy mi van, ha a Volturi nem díjazza majd a csatlakozásomat? Ha elutasítják Carlisle levelét?- kérdeztem szomorúan.
- Biztos, hogy el fogják fogadni. Mi okuk lenne az elutasításra?- mondta Alice biztatóan. Azonban volt egy időszak, amiről még senkinek sem beszéltem. Ekkor volt egy esemény, amikor végképp megutáltam a Volturit, azonban ők nem pusztíthattak el a képességem miatt. De erről nem igazán szeretnék beszélni senkinek és nem is fogok. Beértünk Forksba. Innentől Alice irányított. Megálltunk egy parkkal szembeni utcában. 
- Eddig tetszik- mondtam mosolyogva. Bementünk az üzletbe, és azonnal el állt a szavam. Körbenéztem, de nem tudtam mást mondani, mint:
- Ez gyönyörű.
- Ugye, megmondtam, hogy tetszeni fog? -kérdezte Alice mosolyogva. - Hozzuk be a többi cuccot- azzal elkezdtük behordani a próbababákat, az anyagokat és a többi szükséges kelléket.
- És mikor rendezzük be?- kérdeztem.
- Akár most is hozzákezdhetünk- mondta Alice, majd elrendeztünk mindent. Végül így nézett ki az egész. Alice már jó pár ruhát megvarrt és így azokat is be kellett tennünk.

- Rendben, készen vagyunk. Mehetünk- mondta Alice, majd beült a vezető ülésbe. Én beültem mellé és hazahajtottunk. Otthon már vártak.

- Sziasztok. Na hogy sikerült a bolt?- kérdezte Esme.

- Szerintem nagyon jó lett- mondta Alice.

- Igen, szerintem is- értettem egyet.

- Ennek örülök. Figyeljetek. Nem tudnátok vigyázni Renesmeere, amíg mi elmegyünk vadászni?- kérdezte Esme.

- Dehogyisnem. Szívesen- vágta rá Alice.

- Rendben, akkor egy óra múlva jövünk. Sziasztok- majd Esme, Emmet, Carlisle és Jasper befutottak az erdőbe. Csak Rosalie, Alice és én maradtunk itthon. Ja meg persze Renesmee.

- Én felmegyek megnézem Renesmeet- mondta Alice, majd felsuhant az emeletre. Ekkor Rosalie lépett be az ajtón. Nem szólt semmit, csak leült szépen csendben a kanapéra és megnézte az asztalon lévő leveleket.

- Ez neked jött- mondta makacs hangon. Megnéztem a borítékot. Ahogy megpillantottam a "Volturi" nevet, tudtam, hogy ez a válasz Carlisle levelére. Gyorsan felbontottam és elkezdtem olvasni. Hirtelen kiesett a levél a kezemből. 

- Mi az?! Fel sem veszed?!- kérdezte türelmetlenül Rose. Ekkor Alice szaladt le az emeltről. 

- Emily! Emily!- kiabálta.

- Mi az Alice?- kérdeztem aggódva.

- A Volturik. Idejönnek. 

- Mikor?

- 2 nap múlva- mondta nyugtalanul Alice.

folytatjuk...

Én, mint divattervező...

4. Kedves Naplóm

Miután Alice mindenkinek elmondta a nagy hírt, én is lementem a nappaliba. Emmett és Rosalie beszélgettek a kanapén. Ahogy meghallották, hogy jövök, egyből felpattant Emmett.
- Szia Emily. Hallom divattervező leszel a húgommal- mondta széles vigyorral. Eközben Rosalie összeráncolta a szemöldökét és elfordult tőlem és Emmettől. Nem hiszem, hogy örül Alice tervének.
- Szia Emmett. Hát még csak egy ötlet, de Alice nagyon szeretné már elkezdeni ezt az egészet.
- Remélem minél hamarabb lesz, mert már ráférne egy kis frissítés a ruhatáramra.
- Hát igen. Talán kevesebb szürkét kellene hordanod és több színes ruhát.
- Még csak az kéne, hogy egy citromsárga pólóban és egy zöld nadrágban jelenjek meg az utcán.
- Miért ne? Meglehet oldani- mondtam kötekedve.
Emmett nem reagált erre semmit. Inkább visszaült Rosalie mellé.
- Nekem mennem kell, de köszi a támogatást Emmett. Sziasztok- mondtam, majd kimentem az ajtón és befutottam az erdőbe. Miután végeztem a vadászattal, ismét visszatértem a Cullen házba. Vagyis csak a ház bejáratáig tudtam eljutni, mivel megint ott volt Jacob. A motorján ült és várakozott.

- Te már megint itt vagy?- kérdeztem közömbösen.

- Neked is szia és igen. Renesmeet várom. 

- Értem. Most ha megbocsátasz mennem kell.

- Ennyire hiányolnak a vérszívók?- kérdezte Jake önelégült mosollyal az arcán. Én  inkább nem reagáltam erre semmit, mert szerintem ennek durva összecsapás lett volna a vége, amit most nem szeretnék. Bementem a nappaliba, majd lehuppantam a kanapéra. Hirtelen Rosalie jött le az emeletről, de ahogy meglátott visszafordult. Mintha haragudna rám vagy ilyesmi. Ekkor Alice lépett be a bejárati ajtón. Gyorsan odaült mellém.

- Szia Emily! Képzeld már ki is találtam az üzlet nevét- mondta nagy mosollyal.

- Milyen üzlet?- kérdeztem értetlenül.

- Amiben dolgozni fogunk. Tudod a divattervezős ügy.

- Ja igen. És mi az?

- Alice&Emily Fashion. Na, hogy tetszik?

- Nekem megfelel. Sőt. Nagyon is tetszik. 

- Akkor jó. Amúgy ma délután rajzolgattam és kitaláltam egy újabb ruha tervet. Mindjárt idehozom- mondta Alice, azzal felsuhant az emeletre, majd 1 perc sem telt bele, de már ismét a nappaliban volt. 

- Na, szóval. Én ezeket rajzoltam. Neked melyik tetszik?- majd egy kissebb mappát nyújtott át, amiben kb. 3 lap volt.

- Nekem ez az esküvői ruha tetszik a legjobban- mondta széles mosollyal.

- Na mit gondolsz?- kérdezte Alice.

- Ez mind fantasztikus, de biztos, hogy bele akarsz vágni ebbe az egész divattervezős dologba?- kérdeztem bizonytalanul, hátha Alice meggondolja magát.

- Ez 100%. Én arra gondoltam, hogy holnap megnézhetnéd a stúdiót és együtt berendezhetnénk. Tudod csak a szokásos dolgokat tennénk bele. Próbababa, anyagok, stb.

- Hát, ha tényleg ennyire elkötelezett vagy, akkor belevágok én is. Hátha beindul az üzlet. 

- Remek, akkor holnap fél 9-kor itt találkozunk és indulunk Forksba. De el ne késs!

- Nem fogok. Szia.

folytatjuk...