Tájékoztatás!

Heló mindenkinek :)
Csak annyit szeretnék mondani, hogy elkezdem új blogomat és ezt pedig megszüntetem, tehát nem fogok bele írni. Ez azért van, mert ehhez már nem tudok ötleteket gyűjteni. De semmi baj, mert az új blogom is vámpíros lesz, csak annyi lesz a változás, hogy egy kicsit a Vámpírnaplókhoz (Vampire Diaries) fog kötődni, nem az Alkonyathoz (Twilight). Épp most fogom befejezni. Remélem tetszeni fog :) Annyit szeretnék, hogy minél többen olvassátok, mert azt csak akkor fogom folytatni, ha legalább 500 látogató lesz az oldalon. De, ha a másik blog nem lesz sikeres, akkor sem folytatnám az Emily Jensen Naplóját :( 
AZ ÚJ BLOGOM: www.caramasonn.blogspot.com 
Olvassátok minél többen :)
Petr@

Vége, végre vége...

20. Kedves Naplóm

"Sétálj ki a kávéházból. A borítékban benne van a valós cím, ahová el kell jönnöd. Siess!"

Susan

Nem értettem, hogy akkor miért ide hívott. Talán csak tesztelni akart? Mindegy. Elindultam tehát a Gold Street-hez. Ez már nem volt olyan nyilvános, sőt egész sötét utca volt. Bementem a 13-as számú házba. 

- Hahó! Van itt valaki?

A terem csak úgy visszhangzott. Éreztem, hogy valaki megállt a hátam mögött. Megfordultam és ismét megláttam Susant. Vérvörös szeme csak úgy izzodt. Gondolom nemrég táplálkozott. Pont erre számítottam.

- Heló Emily- üdvözölt nyájasan.

- Ő hol van?

- Türelem. Idővel megtudod.

- Mit akarsz tőlem?- kérdeztem kissé indulatosabban. Már nem féltem tőle.

- Azt, hogy Alex újra a régi legyen! Amikor találkoztam vele, azt mondta, hogy ő már csak állati véren él. Tudtam, hogy csak te csinálhattál vele valamit.

- Szóval azt akarod, hogy tiltsam meg neki azt, hogy állatokra vadásszon?

- Azt akarom, hogy vedd le róla a bűbájodat!- mondta Susan már szinte kiabálva.

- Tudod, hogy nem tudom. Ahhoz meg kellene halnia- próbáltam elkerülni azt is, hogy vagy nekem vagy Alexnek kellene meghalnia.

- Ha nem teszed meg, amit kérek, akkor örökre elbúcsúzhatsz Stefantól.

- Nem engedem, hogy bántsd!

- Gondoltam, hogy meg fogod őt menteni- sóhajtott Susan-, de így legalább két legyet ütök egy csapásra.

Majd egy karót húzott elő és belém szúrta. Igaz a legenda úgy szól, hogy minket csak a tűz pusztít el végleg, de a fából készült tárgyaktól sem vagyunk teljesen megvédve. Térdre estem. 

- Várj! Stefant ne bántsd. Vissza tudom vonni az átkot. Ha elengedsz megkeresem Alexet.

- Még csak az kellene. Biztos megöletnél a barátaiddal.

- Nem... ugyanis én öllek meg!- gyorsan kirántottam a karót a hasamból, majd Susanba szúrtam. Mikor meghalt megkerestem Stefant, majd hazaindultunk.

Folytatjuk..

Fenyegetés

19. Kedves Naplóm

- Hallom a barátaid megtalálták a levelemet- mondták a vonal másik végén. Susan volt az. Életemben először, tényleg féltem. Nagyokat nyeltem, mert nem tudtam mit mondani. Susan folytatta. -Gyere el holnap Seattlebe a Grand Cofee-ba, nyolc órára.
- És, ha nem megyek el?- mondtam félénk hangon. Susan nagyképűen nevetett.
- Gondoltam, hogy ezt fogod mondani. Azonban, ha mégsem jönnél el, a barátod meghal.
- Stefan- suttogtam.
- Bizony Emily. Elcsevegtünk egy kicsit. Hallom megmentett néhány rosszándékú embertől. 
Ekkor valaki a nevemet mondogatta. Gondolom már kerestek. 
- Ne feledd. Holnap 8 óra. Ne késs!- azzal lecsapta a telefont.
- Na végre, hogy meg vagy. Nem hallottad, hogy hívlak?- kérdezte Alice.
- Bocsi Alice. Szóval, mit szeretnél mondani?
- Csak azt, hogy nincsenek-e nálad a rajzaim. Tudod a divattervezősök?- az utolsó mondatott szívszaggatóan mondta. Én megráztam a fejem. 
- Alice! Nem tudod, hogy Carlisle hol van?- kérdeztem.
- A dolgozószobájában- mondta Alice, majd elsuhant. Felmentem a 2. emeletre. Egy nagy bőr ajtó díszlett a folyosó végén, rajta egy kis névtáblával. 

"Dr. Carlisle  Cullen"

Bekopogtam, majd bementem. Carlisle éppen az asztalánál ült, és valamilyen papírmunkát csinált.

- Szia Carlisle. Csak egy percre zavarnálak- Carlisle egy székre mutatott, majd leültem- Annyit szeretnék mondani, hogy holnap Seattlebe megyek. Elintézek valamit. 

- Rendben- majd kimentem az irodából. Elérkezett a nagy nap, amikor megmentek mindenkit. A délelőtt és a délután hosszadalmasnak tűnt, de végülis kibírtam. Elindultam Seattlebe. Bementem a Grand Coffeeba. Elég nyílvános helynek tűnt. Egy pincér közeledett felém. Meglepődtem. Ahelyett, hogy a rendelést vette volna fel, inkább egy üzenetet dobott elém. Ez állt rajta:

folytatjuk...

A baj nem jár egyedül

18. Kedves Naplóm

Hazaértem. Pár percig még ültem a kocsiban, majd mikor rávettem magamat, hogy bemenjek, megint a kezembe került Susan levele. A félelem elárasztotta hideg testemet. Gyorsan begyűrtem a zsebembe a papírt, mert hallottam, hogy nyílik a bejárati ajtó. Én kiszálltam a kocsimból. Három alak közeledett felém. Rosalie, Emmeet és Jasper voltak azok.
- Szia Emily. Hát te mit csinálsz itt kint?- kérdezte Rose.
- Csak kocsikáztam egy kicsit- mondtam. - És ti? Mentek valahova?
- Vadászni. Emmeet már alig várja, hogy elkapjon egy szarvast vagy egy vaddisznót- mondta mosolyogva Jasper. - Te nem jössz velünk?
- Hát végülis, nincs semmi dolgom, úgyhogy mehetek- majd mindnyájan befutottunk az erdőbe. Mikor visszaértem a Cullen házhoz, éreztem, hogy üres a zsebem. "Jaj ne! Eltűnt a levél! Ha valaki megtalálja, biztos odaadja Carlislenak."- mondtam magamban. Gyorsan visszamentem az erdőbe, de sehol sem találtam a kis fehér papírt. Mikor bementem a nappaliba, mindenkit várakozva láttam. De ez ilyen dühös várakozás volt. Mintha... nem is tudom.
- Emily, magyarázd meg ezt- majd Carlisle felmutatta a levelet, amit Susan küldött. Nagyokat nyeltem, mert nem tudtam semmit felhozni mentségül. - Tudod milyen nagy veszélynek tetted ki ezzel magad?- szidott továbbra is Carlisle.
- Nem voltam veszélyben- mondtam halkan. - Meg tudom magam védeni.
- Nem, nem tudod! Meg sem fordult a fejedben, hogy netán ezzel rád találhat Susan?
- Elintéztem volna. Nem vagyok gyenge. Idősebb vagyok nála, így sokkal erősebb is.
- Ismerem Susant. Nem kezdeményezne harcot egy nyílt utcán- szólt közbe Edward.
- Nem érdekel. Akkor sem lett volna szabad eltitkolnod előlünk- mondta Carlisle.
- Azért nem mondtam el senkinek, mert tudtam, hogy így reagáltok majd rá. Ez az én életem. Nem irányíthatja senki, csak én. Ez az én harcom és nem hagyom, hogy beleavatkozzatok!- majd felsuhantam a szobámba és sírtam. Vagyis próbáltam, de nem ment. Ezzel mindent elveszíthetek. A családomat, a barátaimat, a nemrég megismert embereket. Akivel most beszélni akartam, az Stefan lett volna. Ő biztos megértett volna, de sajnos ő nincs most itt, úgyhogy egyedül kell megbirkóznom az érzéseimmel. Hirtelen megcsörrent a telefon.

 Gyorsan odamentem és felemeltem a telefonkagylót.
- Haló- szóltam bele.

folytatjuk...

A kedves idegen

17. Kedves Naplóm

Nem tudtam, hogy mit csináljak. A szobámban, csak az üzeneten tudtam gondolkodni. El kellene mondanom ezt a többieknek. Bár akkor megint engem okolnának. Végülis, úgy döntöttem, hogy nem mondom el senkinek, inkább bemegyek a városba egy kicsit nézelődni. Hátha megakad a szemem valami újdonságon. Felvettem a kocsikulcsot, majd a garázs felé vettem az irányt. Beleültem a saját kocsimba (születésnapomra kaptam, még Carlisle-tól és Esme-től). Tengerkék színű volt. A kerekei feketék voltak, mint az éjszaka. Egy egyszerű, de mégis komfortos autó volt. Seattle felé igyekeztem. Mikor kiértem a főútra, lassítani kezdtem. Fura volt újra vezetni. A sok kocsi, az ideges emberek, a jelzőlámpák ezek, szinte újak voltak. Már nagyon régen nem vezettem. Na, de mindegy. Tehát normál tempóban haladtam az autópályán. Mikor elértem a Seattle-i táblát, lelassítottam 60-ra. Leparkoltam egy megfelelő helyen, majd kiszálltam az autómból. A többi utat már gyalog tettem meg. Sokáig bolyongtam a város utcáin. Mikor észbe kaptam, láttam, hogy már 7 óra is elmúlt. Visszaindultam a kocsimhoz. Egy sötét utcán kellett visszamennem. Hirtelen meghallottam pár fickó nevetését. Nem látszottak túl barátságosnak. 
- Hé, kislány. Nem akarsz velünk jönni? Buliznánk egy jót- mondta az egyik.
- Kösz, inkább most kihagynám- éreztem, hogy baj lesz.
-Na, gyere már- majd az egyik megfogta a karomat. Nem akartam tudatni velük, hogy igazából mi is vagyok, úgyhogy szép lassan kiszabadítottam a kezem. Ekkor valami zaj hallatszott az egyik mellékutcából. Egyre hangosabb és hangosabb lett. A körülöttem lévő emberek mind eltűntek. Mintha valami, vagy valaki elragadta volna őket. Mikor minden lecsillapodott, láttam valakit. Egy idegen volt. Közepes termetű, átlagos kinézetű, rövid, fekete hajú, piros szemű lény állt előttem. Hamar kitaláltam, hogy ő is egy vámpír.

- Köszönöm, hogy megmentettél- kezdtem nyers hangon. Az idegen barátságosan szólt vissza.
- Nem került semmibe. Amúgy én Stefan vagyok- mondta a férfi, majd a kezét nyújtotta. Nem tűnt ellenségesnek. 
- Emily. És amúgy mit csinálsz errefelé? 
- Itt élek. Ez az otthonom.
- A sikátorok meg a hozzá hasonló sötét utcák?- kérdeztem. 
- Igen. Mi ezzel a gond?- kérdezte.
- Semmi. Én egy klánban élek és ezért tűnt furcsának a te életmódod- mentegetőztem. De nekem lassan mennem kellene. Szóval, szia- majd továbbra is az autóm felé tartottam. Az úton az idegen járt a fejemben. Nem ismertem még hozzá hasonlót, vagyis aki ilyen kedves lett volna. 

folytatjuk...

A levél

16. Kedves Naplóm

Tehát mikor beléptünk az üzletbe nagyon meglepődtünk. Minden tiszta fekete és kormos volt. Körülnéztünk. Találtunk is egy gyufaszálat. Akkor nem baleset történt, hanem valaki fel akarta gyújtani ezt a helyet, és sikerült is neki. Gyorsan visszaültünk a kocsiba, de előtte még bezártuk az üzletet. Hazahajtottunk. Beszaladtunk a házba. Carlislet kerestük. A dolgozószobájában volt. Éppen valami papírmunkát végzett, amikor berontottunk. 
- Carlisle! Nagy baj van- kiabálta Alice.
- Mi történt?- kérdezte Carlisle zavartan. Gondolom úgy néztünk ki Alice-szel, mint 2 megkattant vámpír.
- Valaki felgyújtotta az üzletet. És nem véletlenül. Nézd! Ezt a gyufaszálat találtuk ott- mondta Alice. Elgondolkodtam.
- Tudom ki volt az- mondtam. Mindketten kérdően néztek rám. - Vagyis csak sejtem. A nő, Susan, Alex társa. Gondolom megtudta mit csináltam Alexszel, és most így akar bosszút állni. 
- Ha bosszút akarna állni, akkor nem gyújtogatással tenné, hanem megvárná amíg egyedül lennél és megölne- magyarázta Carlisle.
- Talán ez az első lépése- magyaráztam.
- Mindegy. Legyetek óvatosak, ha ő volt. Ha támadna, biztos nem egyedül tenné- mondta Carlisle, majd Alice-szel kimentünk a szobájából. Én a nappaliba tartottam, de aztán úgy döntöttem, hogy kirándulok egyet az erdőben. Amint kiléptem az ajtón, egy levelet találtam. Nekem címezték. 

Életemben először, most nagyon megrémültem. Nem tudtam, hogy mit csináljak. Bárcsak tudnám, hogy mit tervez Susan.

folytatjuk...

Nem várt fordulat

15. Kedves Naplóm

Másnap reggel vadászni mentem. Mikor visszaértem, Alice szaladt ki az ajtón. 
- Szia Emily. 
- Szia Alice.
- Figyelj csak. Azon gondolkodtam, hogy meg kellene nézni az üzletet és végre ki kellene nyitnunk- mondta.
- Rendben. Mikor indulunk?- kérdeztem. Már tényleg hiányzott az üzlet. Legalább valamivel lefoglalhatom magam.
- Tíz perc múlva- mondta Alice, azzal beszaladt az erdőbe. Gondolom ő is vadászni ment, de lehet, hogy csak Jaspert kereste. Bementem a házba. Véletlen összefutottam Rosalieval. Vajon mit gondolhat a múltkori beszélgetésünk óta?
- Szia Rosalie- kezdtem. Nagy meglepetésemre visszaköszönt. 
- Emily várj! Öhm... én sajnálom- kérdően néztem rá. 
- Bocsi, de nem értem, hogy miről beszélsz.
- Mindenről. A múltkoriért és az, az előtti dolgokért. És, hogy ezt bizonyítsam, ezt neked szeretném adni- majd egy gyönyörű kék köves brosst tartott a kezében.

- Még az enyém volt- folytatta Rose. Én csak csodáltam az ékszert és nem szóltam.

- Rosalie... nem fogadhatom el. Ez a tiéd- és eközben eltoltam Rosalie kezét magamtól.

- De én szeretném, ha te hordanád. Illik hozzád. Ez a bocsánatkérésem záloga- végülis Rose addig könyörgött, míg eltettem. Beletettem egy vörös színű dobozba, majd letettem a fiókomra. Leszaladtam az emeletről. Alice már a kocsiban várt. Fél óra volt az út. 

- Hallom kibékültél Rosalieval- kezdte Alice, hogy megtörje a csendet.

- Öhm... igen. Bocsánatot kért tőlem- mondtam.

- És egy brosst is kaptál tőle. Az még a nagymamájáé volt. Nagy becsben tartotta. Meg is lepődtem, hogy csak úgy odaadja neked. Azt hittem, hogy csak simán bocsánatot fog kérni.

- Te láttad, hogy ez meg fog történni?- kérdeztem. 

- Bocsi, nem akartam szólni. Látni akartam az arcod, amint átadja neked az ajándékát- nem válaszoltam. Mikor kiszálltunk a kocsiból, bementünk az üzletbe. Hirtelen elállt a szavunk, mert nagy meglepetés várt. De ez negatív meglepetés volt.

folytatjuk...

Búcsúzás

14. Kedves Naplóm

- Bejöhetek?- kérdezte kedvesen Esme.
- Persze gyere csak- mondtam kedvesen, hiszen rá nem voltam dühös.
- Sajnálom ami a testvéreddel történt- kezdte. Sóhajtottam.
- Ami megtörtént, az megtörtént. Nem lehet már sehogy sem segíteni rajta- kimentem a teraszra. Láttam, hogy Alex virágot szed. Gondolom nekem hozza, mivel másra nem hallgat és már az érzéseit is én befolyásolom. Eközben Esme is kijött hozzám. Mindketten Alexet néztük.
- Talán ha nem marasztaltad volna annyira őket, akkor mindez nem történt volna meg- mondta.
- Már te is?- kérdeztem felháborodottan. - Nem hiszem el, hogy mindenki ellenem van. Jó rendben, sajnálom. De szerintem bárki ezt tette volna a helyemben. 
- Én nem azt mondtam, hogy te vagy a hibás- mondta Esme még mindig kedvesen. Talán egy kicsit túloztam az előbb.
- Tudom, hogy mind jót akartok nekem, de nekem még kissé nehéz elfogadnom, hogy nem az én döntésemet fogadjátok el, hanem a többiekét. Vagyis nemcsak az enyémet.
- Megértelek. Szerintem a többiek sem akartak rosszat, csak megvédeni téged. De nekem most mennem kell. A fiúk néha képesek összeverekedni felnőtt létükre- mondta nevetve Esme, majd kiment a szobámból. Fél perc múlva ismét kopogtak. Alex volt az. Bejött, majd egy nagy csokor virágot nyomott a kezembe. Beletettem egy vázába, majd hozzá fordultam.

- Alex el kell menned- kezdtem. 

- Miért?- kérdezte zavartan.

- Mert itt veszélyes vagy. Menj, utazd be a világot és, majd ha hiányozni fog a testvéred térj vissza. Itt mindig megtalálsz. 

- Rendben.

- De egyet ígérj meg nekem.

- Bármit- mondta nagy alázattal Alex.

- Nem fogsz emberre vadászni csak és kizárólag állati véren élsz majd. Ha nagyon szomjas vagy, még akkor is csak állatokra vadászhatsz.

- Megígérem- mondta Alex, majd megöleltem. Kikísértem a Cullen ház elé. Ott elbúcsúztunk egymástól, majd többé nem is láttam. Szomorú voltam, hiszen ő volt az egyetlen életben maradt rokonom. De már ő is elment. Szomorúan ballagtam vissza a házba.

folytatjuk...

 

Az újabb csalódás

13. Kedves Naplóm

- Hová mehetett?- tűnődött Edward.
- Biztos a "vendégeink" rabolták el- mondta Bella idegesen. Eközben engem méregetett.
- Nem hiszem, hogy Alexék képesek lettek volna ilyesmire- mondtam. Bár lehet, hogy nem kellett volna kiállnom mellettük, hiszen még csak pár órája találkoztunk.
- Ne védd őket! Edward tudja mi folyik Alex fejében, és nehogy azt hidd, hogy jó dolgok- kiabálja Bella.
- Bella nyugodj meg. Meg fogjuk keresni őket- mondta Edward, majd magához ölelte Bellát. 
- Edward, nem tudod kiszedni Alex fejéből, hogy most épp hol vannak?- kérdezte Carlisle teljes higgadtsággal. 
- A nővel van az erdőben- mondta Edward, majd elindultunk utánuk. Mikor odaértünk láttuk, hogy Alex és Susan keresnek valamit, vagyis inkább valakit. Renesmee a bokorban bújt el. Azonban Susan észrevette és szólt Alexnek, majd mindketten megindultak Renesmee felé. Viszont én még időben eléjük ugrottam és félrelöktem a nőt. Eközben a többiek Renesmeet próbálták kimenekíteni a szorult helyzetből.
- Emily, állj félre az utamból- mondta Alex. A szemei vörösen izzottak. Éhes volt.
- Alex megígérted, hogy nem fogsz emberre vadászni. 
- Nem érdekel. Milyen vámpír vagy te, hogy nem iszol emberi vért?
- Olyan, amilyen te sose leszel- ekkor megláttam Alexben a rosszat. Nem ilyennek képzeltem a bátyámat. Alex éppen ugráshoz készült, hogy leterítse Renesmeet, mint valami vadat. Azonban elkaptam a lábát és visszarántottam a földre, de talpra állt. Gyorsan megfogtam a nyakát és mélyen a szemébe néztem. Elfeketedett a szemgolyója, majd ismét a megszokott lett. Megint használnom kellett a képességemet, azonban most a saját testvéremen. Alex letérdelt elém:
- Mit parancsolsz?- kérdezte. A szolgám lett. Hazamentünk, majd otthon bezárkóztam a szobámba. Hirtelen kopogtak az ajtón.

folytatjuk...

Bonyodalmak...

12. Kedves Naplóm

- Ő itt Lucy Jensen. Anyánk nővére. Ez itt pedig a gyereke George. Ez a férfi itt Jeremy. Apánk nagyapja. Ő is vámpír volt, de már rég halott. A Volturi kivégezte- még vagy egy óráig sorolgattam Alexnek a rokonainkat, míg elértünk az album végéhez. Feláltam, majd visszatettem a polcra. Hirtelen meghallottam Edward halk, csilingelő hangját. 
- Nem tetszik ez nekem- mondta valakinek.
- Edward beszélhetnénk?- kérdeztem, majd átmentünk egy másik szobába. - Mond mi a bajod?- kérdeztem kissé ingerülten.
- Nem értelek.
- Mi nem tetszik Alexben? Miért olyan zavaró tényező a számodra?
- Az, hogy emberi vért iszik. És nem csak nekem van bajom vele. Szinte mindenki ellenzi az itt létüket. Egyedül Alice és Emmeet fogja a pártjukat még rajtad kívül.
- Hát lehet, hogy jobb lenne rájuk hallgatnotok. 
- Belenéztem Alex gondolataiba. Nem olyan jók a szándékai, mint neked. A nő pedig kifejezetten egy vadállat. Olyan, mint Victoria volt.
- Hazudsz. Victoria amúgy is már régen halott- majd dühösen kiviharoztam a szobámból vissza a nappaliba. - Öhm... és meddig terveztétek az ittlétet?- eközben Edward is visszajött a nappaliba. Valamit még motyogott Carlislenak, de nem értettem.
- Csak pár napot maradnánk, max egy hetet- mondta Alex. A nő még mindig megdermedve állt. Kissé kezdett tőle rázni a hideg.
- Carlisle, nem maradhatnának addig itt?- Carlisle meglepetten és mégis dühösen nézett rám. 
- Sajnálom Emily, de már így is sokan vagyunk. Hiába nagy a ház, nem hinném, hogy még 2 ember elférne valamelyik szobában.
- Akkor jöjjenek az én szobámba- ajánlkoztam lelkesen. Alex meglepődött. A többiek mintha gyilkolni tudtak volna a tekintetükkel. Biztos nem örültek az ajánlatomnak.
- Ha megengeditek, akkor elfogadnánk Susannal a meghívást.
- Remek. Máris körbevezetlek titeket- miután kimentünk a nappaliból megmutattam a ház minden szegletét. A túra után Alex pihenésre vágyott. A nő követte. Én visszasuhantam a nappaliba. Fél óra múlva sikítást hallottam. Az emeletről jött. Bella volt az.
- Renesmee! Eltűnt!- kiabálta aggódva. A szoba üresen állt. 

folytatjuk...

Az elveszett rokon

11. Kedves Naplóm

Esme és Rosalie jól helytálltak este. Ma én és Bella voltunk soron. Délután bementem a városba megnézni, hogy nem-e jártak ott is a "vendégeink". Csalódnom kellett. Biztos nem volt elég illatos csemege, ami enyhíthette volna a szomjukat. Mikor Bella lefektette Renesmeet, kijött hozzám.
- Amíg nem mennek el a vámpírok, Renesmee nálatok fog aludni- kezdte Bella.
- Nem is hagynánk védtelenül- mondtam biztatóan. Ekkor valami zajt hallottunk. Láttuk, hogy rezeg a bokor. Hirtelen egy sötét alak ugrott ki, egyenesen ránk. Mikor Bella harcképtelenné tette, meglepődtünk. 
- Jó, jó rendben. Megadom magam- mondta Emmeet. 
- Normális vagy?- kérdezte Bella idegesen. 
- Nyugi. Csak tréfáltam- mentegetőzött Emmeet.
- Egyáltalán nem vagy vicces- mondtam mérgesen. Újra zajt hallottunk. Azonban most gyorsabb és halkabb volt. Észrevettük, hogy 2 idegen vámpír szaladgál körbe-körbe a Cullen háznál. Majd hirtelen csönd lett. Feszülten figyeltünk, hogy mikor fognak támadni. Azonban nem támadtak. Az erdőből egy sötét alak lépett elő. Félhosszú barna haját hátracsapta. Arca csak úgy kifehérlett a sötétségből. A szemei pirosan világítottak. Bár ez nem az a vérvörös pirosság volt, hanem a lágyabb roszdavörös pirosság. Közelebb lépett hozzánk. Kissé távolságtartó volt. A nő a fának támaszkodott. Hasonló volt, mint a férfi, csak neki hosszú, göndör, fekete haja volt.
- Kik vagytok és mit akartok itt?- kérdezte Emmeet. A nő kissé mosolyra húzta a száját, de ez ilyen ördögi mosolygáshoz hasonlított. 
- Egyszerű átutazók- mondta a férfi. - Én Alex vagyok, a társam pedig Susan. És ti?
- Emmeet, Bella és Emily- kezdtem. - Miért jöttetek ide?
- Csak gondoltuk megnézzük az itt élő klánt. Már sokat hallottunk rólatok. Harcoltatok a Volturival, vérfarkasokkal, és született itt egy gyermek is. Ha jól értettem Renesmee a neve- mondta gúnyosan Alex.
- Hozzá ne érj!- kiabálta Bella dühösen. Ahogy jobban megnéztem a férfit, ismerősnek tűnt. Nem tudom honnan.
- Mit is mondtál, mi a neved?- kérdeztem közömbösen.
- Alex, miért?
- Milyen Alex?
- Miért érdekel téged ennyi minden?
- Kíváncsi vagyok. Nem lehet?
- A nevem Alex Jensen- mondta a férfi. Ledöbbentem. A bátyám, aki tudomásom szerint régen meghalt, most itt áll előttem teljes életnagyságban. Miután kimondta a nevét közelebb léptem hozzá.
- A szüleid Julia Jensen és Peter Jensen voltak?- kérdeztem most már teljes kíváncsisággal.
- Igen. Miért?
- Az én szüleimet is pontosan ugyanígy hívták. 
- Az nem lehet. Te vagy Emily, Emily Jensen?
- Igen- mondtam mosolyogva. Egy kicsit még beszélgettünk, majd (nem nagy örömmel) bevezettük a vendégeinket a házba. A nő leült és meg sem mozdult. Nem volt nagyon szimpatikus. Én elővettem egy fotóalbumot és megmutattam Alexnek a család tagjait.

Ebben benne van az egész családfa. És most te is megismerheted elődeinket.

folytatjuk...

Hívatlan vendégek

10. Kedves Naplóm

- Boldog születésnapot kedves- mondta Esme.
- Hú! Szóhoz sem jutok. Nagyon köszönöm a tortát is, és ezt az egészet is, de nem szeretnék bulit. Most amúgy sem lenne hozzá hangulatom.
- Emily légyszíves- könyörgött Alice, szinte már térden állva, de én nem engedtem.
- Alice, nem. Sajnálom- majd kimentem az ajtón. Be akartam menni a városba, de mivel már kissé éhes voltam, inkább nem tettem. Elmentem Belláékhoz. Egy kis kőház állt az ösvény végén. A falat futónövények nőtték be.

Láttam, hogy Renesmee szobájában égett a villany. Ezek szerint mindenki itthon van. Bekopogtam, majd Bella ajtót nyitott.
- Szia, Emily. Te mit keresel itt?- kérdezte, eközben mindketten bementünk a nappaliba.
- Öhm...csak gondoltam meglátogatlak. Még sosem jártam nálatok- kezdtem.
- Hát, akkor isten hozott- mondta mosolyogva. 
- Szia Emily- mondta Renesmee és odafutott hozzánk.
- Szia Renesmee.
- Kicsim, neked nem az ágyban kellene lenned?- kérdezte kissé mérgesen Bella.
- Bocsánat anya, de meghallottam, hogy van itt valaki, és elfogott a kíváncsiság- mondta Renesmee lehajtott fejjel.
- Öhm... én inkább megyek, nem akarok zavarni. Majd holnap találkozunk- mondtam, majd mindenkitől elköszöntem, és hazamentem. Mikor már a ház előtt jártam, megéreztem két vámpír szagát, de sehol sem láttam őket. Nem törődtem velük. Gondoltam nomádok, és csak átutaznak Forkson. Másnap, mikor lejöttem az emeletről, megéreztem, hogy vérfarkasok látogattak meg ismét. Jacob volt az. Ki más is lehetne? Épp Carlislejal beszélgetett. Odamentem hozzájuk, de Carlisle arca nem volt valami vidám.
- Történt valami?- kérdeztem aggódva.
- Nem semmi, csak éppen azt magyaráztam Jakenek, hogy ügyeljen Renesmeere, mert 2 nomád vámpír tegnap délután Forks városába látogatott. 
- Én is éreztem tegnap 2 vámpírnak a szagát.
- És nem szóltál?- kérdezte Jake kissé indulatosabban.
- Gondoltam nem veszélyesek, mivel nem láttam őket sehol- mentegetőztem.
- Mindegy. Az a lényeg, hogy Renesmee biztonságban legyen- folytatta Carlisle. - Ezért mindenki őrködni fog. Már megvan a beosztás. Ma éjjel Esme és Rosalie fog őrködni.

folytatjuk...

A meglepetés

9. Kedves Naplóm

Miután bezártam magam mögött az ajtót, Rosalie megszólalt.
- Hablatyolj a többieknek az képességedről. Engem nem érdekel- mondta közömbösen. Éreztem, hogy nem nagyon akar velem beszélgetni, de én mindenképp ki akartam deríteni, hogy mi baja velem.
- Én nem ezért jöttem. Engem nem érdekel, hogy mások mit gondolnak rólam meg az erőmről- mondtam. Rosalie felhúzta a szemöldökét. Nem volt meglepett. Inkább...dühös.
- Pedig kiélvezhetnéd. Most körülötted forog a világ. Mindig csak rólad áradoznak- ez tényleg így volt. Hallottam, hogy a többiek rólam motyognak. 
- Rosalie. Fogalmam sincs, hogy mit vétettem ellened, de nagyon sajnálom- mondtam lehajtott fejjel, mint egy kisgyerek, akit éppen leszidnak és így akarok megmenekülni a büntetéstől.
- Én nem haragszok rád. Emily én irigyellek téged- mondta Rose nyugodt hangon.
- Miért?- kérdeztem meglepetten.
- Az életed miatt. A tiéd tökéletes. Az enyém nem. Az volt, de elvették.
- Az én életem nem....tökéletes. Hiszen...a szüleim meghaltak az átváltoztatásom után 4 évvel.
- Nem tökéletes?! Nézz magadra. Gyönyörű vagy, különleges képességgel rendelkezel.
- El sem tudod képzelni, hogy mennyit szenvedtem az életben. Semmi okod nem lenne irigyelni engem. Neked nem olyan volt az előző életed, mint az enyém- azzal megfogtam magam és bementem a házba. Felmentem a szobámba és egész este ott voltam. Reggel mikor leértem a nappaliba, Alice szaladt oda hozzám. 
- Na készen állsz?- kérdezte izgatottan.
- Mire is?
- Ma van a 121. születésnapod. Arra gondoltunk, hogy...á majdnem elfecsegtem- mondta Alice, azzal az ajtó felé kezdett rángatni. 
- Hé. Lassíts egy percre. Ez nagyon kedves tőletek, de én nem szeretnék bulit. 
- Akkor már késő visszamondani a tortát.
- Mi?- kérdeztem zavartan, azzal Esme jött ki a konyhából egy nagy tortával a kezében.

folytatjuk...

A titok, most már nem titok

8. Kedves Naplóm

- Biztos nem gondolod át még egyszer az ajánlatomat? Ilyen lehetőség csak egyszer adódik az életben- folytatta Aro.
- A válaszom megmásíthatatlan- válaszoltam.
- Hmm...Milyen kár- mondta Aro, majd Alec felé fordult. Alec értette Aro arckifejezését és előhívta a birtokában lévő, fekete, sötét ködöt. Láttam, ahogy rám irányítja. Már készen álltam, hogy minden érzékszervemet elveszítsem egy percre. Azonban hirtelen előtűnt a ködből egy fekete köpenyes, fekete hajú vámpírszolga. Santiago volt az. Felemelt a földről, majd eldobott Cullenéktől. Mindezt pár másodperc alatt. Mikor feltápászkodtam a földről, láttam, hogy felém tart.

 A nagy ijedségben nem tudtam, hogy mit tegyek. Nem hagyhatom, hogy legyőzzön. Mikor odaért hozzám, egy gyors mozdulattal megfogtam a nyakát és mélyen a szemébe néztem. A szemgolyója befeketedett, majd újra normális lett. Használtam a képességemet. Az uralmam alá került. Most már bármit is mondtam, teljesítette azt. Az uralmam csak akkor vész el, ha én, vagy a befolyásolt meghal. 
- Mit parancsolsz?- kérdezte Santiago alázatosan. Eközben mindenki minket nézett. Csodálkoztak. Mindketten felálltunk és visszamentünk Cullenékhez. Santiago szorosan mellettem ment. 
- Nos. Én úgy gondolom eleget láttunk- mondta Aro nagy mosollyal.
- De mi lesz Santiagoval?- kérdezte Caius dühösen. Aro legyintett a kezével. Caius már olyan dühös volt, hogy inkább hátat fordított mindenkinek és visszaindult Olaszországba. A többi testőr és szolga követte őt. Mikor már csak mi maradtunk, kérdezgetni kezdtek. 
- Ezt hogy csináltad?- kérdezte Bella.
- Öhmm...adottság. Carlisle nem mehetnénk haza?- kérdeztem. Carlisle bólintott. Mindnyájan hazamentünk a Cullen házba, a farkasok, pedig bementek az erdőbe. 
- Mégis hogy csináltad ezt?- kérdezte Bella kíváncsian.
- Már mondtam. Adottság.
- De ilyen nincs is- hitetlenkedett.
- Az tuti, hogy most a Volturi megijedt. Nagyon durva voltál- mondta Emmett. Az utolsó mondatát kissé elnyújtotta. Elmosolyodtam. Tetszett, hogy büszke volt rám. Rosalien láttam, hogy dühös. Miközben mindenki mindent kérdezgetett, én Rosaliet figyeltem. Még mindig nem sikerült kiderítenem, hogy miért ilyen dühös rám. Kimentem hozzá a teraszra és ott beszélgettünk.

folytatjuk...

A NAGY nap

7. Kedves Naplóm

Reggel lementem a konyhába, hogy reggelit készítsek Renesmeenek. Azonban ő már javában evett. Esme megelőzött. Láttam, hogy jóízűen falja a palacsintáját. Ezek szerint ő nem tud a Volturi érkezéséről. Odamentem hozzá:
- Jó étvágyat Renesmee- mondtam kedvesen.
- Köszönöm- hangja szinte simogatta az arcomat. Miután lenyelte az utolsó falatot is, beszélgettünk.
- Na és mentek valahová ma?- kérdeztem.
- Nem. Anya azt mondta, hogy vendégekhez mentek.
- És azt nem mondta, hogy kikhez?
- Csak annyit, hogy messze laknak Forkstól- mondta, majd leugrott a székről és átment a nappaliba. Én utána mentem.
- És nem mondta anya, hogy te addig hol leszel? Vagy te is jössz velünk?- faggattam Renesmeet.
- Jacob fog rám vigyázni. Mindjárt itt van- ebben a percben meghallottam Jake motorjának zörgését. Ezek szerint megint jön a bűzgombolyag. 
- Gyere Renesmee. Megjött Jacob- majd megfogtam a kezét és együtt kimentünk. 
- Szia Renesmee...és persze Emily- Jake Renesmeet nagy mosollyal fogadta, ám engem kevésbé. Miután elmentek, visszamentem a házba. Éppen Bella jött le az emeltről. 
- Renesmee? -kérdezte.
- Most mentek el Jacobbal- mondtam nyugodtan.
- Nem sokára indulnunk kell. Alice szerint 10 percen belül itt lesz a Volturi.
- Rendben, akkor összeszedek mindenkit.
- Azt elfelejtettük mondani, hogy pár farkas is csatlakozik hozzánk- mondta Bella lehajtott fejjel. Erre inkább nem reagáltam semmit, hanem felmentem az emeltre és összeszedtem mindenkit. Fél perc múlva már mindenki a nappaliban várakozott, indulásra készen. Elindultunk Forks határához. Mikor odaértünk, megálltunk. A távolból már láttuk a Volturit.

Aro feszülten és méltóságteljesen nézett minket. Mikor megálltak, Carlisle előrelépett. 

- Üdvözöllek újra Forksban, Aro.

- Igen, már vártam a találkozást. Régen volt efféle dolgunk itt.

Feszülten Alicere néztem. Tekintete nyugalmat és biztatást sugallt. 

- Mindnyájan tudjuk, hogy miért vagyunk itt. Látni szeretnénk az új klántagot, akinek állítólag nagyon különleges képessége van- Aro a "nagyon" szót egy kissé erősebben mondta, mint a többit. Carlislera néztem. Tekintetéből leszűrtem, hogy ő is azt akarja, hogy lépjek ki a tömegből. Így hát megtettem.

- Á! Ifjú Emily. Egy cseppet sem változtál- mondta nyájasan Aro. Nem szóltam semmit. - Arról értesültem, hogy be akarsz lépni a Cullen klánba. Igaz ez?

- Igen- feleltem határozottan.

- Áh! És nem szeretnél inkább közénk tartozni? Itt jobb helyed lenne, mint ahol most vagy. 

- Nem tudsz meggyőzni semmivel, hogy csatlakozzam hozzátok- mondtam méregtől feszülve. Azonban Aro észrevette, hogy megváltozott a hangulatom. Jót nevetett rajta. Olyan volt, mintha tervezne valamit. De sehogy sem tudtam rájönni, hogy mit.

folytatjuk...

A vihar előtti csend

6. Kedves Naplóm

- Alice. Menj fel Renesmeehez. Én megvárom Carlislet és a többieket- mondtam, azzal Alice visszament az emeltre. Fél órát vártunk rájuk. Amikor kintről meghallottuk a nevetésüket, tudtuk, hogy a többiek tértek vissza a vadászatról. Mikor kinyitották az ajtót egyből odarohantam hozzájuk.
- Carlisle! Nagy baj van.
- Mi történt?- kérdezte Carlisle aggódva.
- A Volturi elküldte a válasz levelét és....- hirtelen nem tudtam folytatni. 
- És? Kérlek mond már!- mondta Carlisle kissé türelmetlenül.
- Idejönnek- mondtam halkan. Szinte már suttogtam. Bár nem értem, hogy miért tettem volna, mivel a vámpíroknak kitűnő hallásuk van és úgy is meghallották volna, ha suttogva mondom. 
- Hogy érted azt, hogy idejönnek?- kérdezte Esme értetlenül.
- Nem tudom miért. Talán....nem. Nincs ötletem. 
- Én mondtam, hogy csak bajt hoz ránk!- mondta Rosalie mérgesen.
- Rosalie- csitítgatta Carlisle.
- Nem! Hallania kell, hogy mit gondolunk. Az első perctől kezdve tudtuk, hogy nem lesz nyugtunk, amíg ő itt van- ez nagyon a szívembe szúrt. Rosalienak igaza volt. Talán tényleg csak a terhükre vagyok Cullenéknak. Ledöbbentem. 
- Én....nem tudtam, hogy ennyire zavarok- majd kifutottam az ajtón és bementem az erdő sűrűjébe. Mikor már bent voltam az erdő közepében, megálltam. Nem ismertem még a Forksi erdőt, ezért inkább megálltam valahol. Körülnéztem, de mindenhol csak fákat láttam. Úgy 2 perc várakozás után elindultam jobbra. Addig mentem, míg egy tisztásra nem értem. Kicsit tovább mentem és lenéztem egy gyönyörű szép tájra. Hirtelen minden gondolatom elszállt. Csak a táj szépségében gyönyörködtem.

Már hosszú ideje itt ültem, amikor észbe kaptam, hogy vissza kellene menni a Cullen házba. Így hát felálltam és visszamentem. Mikor benyitottam Esme szaladt oda hozzám. 

- Emily! Mi történt? Hol voltál?- kérdezte aggódva.

- Öhm...kirándultam- ez egy kissé túlzott hazugság volt. - Vagyis vadászni mentem.

- Nagyon sajnálom, amit Rosalie mondott. Ő sem gondolta komolyan. Csak tudod hát....néha kicsit goromba tud lenni. De nem is akarlak ezzel terhelni még jobban. 

Carlisle elolvasta a Volturi levelét. Holnap érkeznek- mondta Esme. Eközben nagyot sóhajtottam. - Ne félj. Nem lesz semmi baj- mondta biztatóan.

- Köszönöm Esme. Ha nem bánod én most felmennék a szobámba- azzal elindultam az emelet felé. Bementem a szobámba és leültem az ágyra. Gondolkodtam. Mindenen. A csendet Edward kopogtatása zavarta meg. Kinyitottam az ajtót és behívtam, majd megállt a szoba közepén.

- Miért nem mondod meg a többieknek?- kérdezte.

- Mit?- néztem rá értetlenül.

- Hogy mi is a titkod, amiért nem akarsz a Volturival találkozni. 

- Nem értenék meg. 

- A képességedet sem árulod el. Miért? Más vámpíroknak is vannak.

- De nem olyan, mint az enyém- mondtam kissé felháborodottan, mert nem értettem, hogy Edward miért kérdez ilyeneket. - Az enyém más- mondtam halkan, majd az erkélynek az ajtófélfájához támaszkodtam. 

- Miért lenne az?

- Mert akár az életébe is kerülhet annak a személynek. És én ezt nem akarom. A Volturi is ezért hagyott életben, a képességem miatt. Ezért nem akarok Aroval és a seregével találkozni. És jó lenne, ha nem kutatnál folyton a fejemben!- szólítottam fel Edwardot.

- Sajnálom, de a képességem miatt van. Nem tudom irányítani. De te igen- mondta Edward. Eközben visszanéztem rá. 

- A családom fontosabb holmi kis képesség miatt. Neked is ezt kellene szem előtt tartanod. Nem azt, hogy kinek mi jár a fejében.

- Emily. Én megértelek, de valamikor el kell mondanod az igazat- nem szóltam semmit. Inkább hagytam, hogy Edward kimenjen az ajtón és végre egyedül hagyjon. Nem tudtam mit tegyek. Holnap jön Forksba a Volturi. Talán ez a vihar előtti csend? Talán még holnap nem fognak támadni, de később igen? Nem tudom. Csak annyit tudok, hogy jönnek. Eljönnek. Miattam.

folytatjuk...

Alice&Emily Fashion

5. Kedves Naplóm

A tegnapi napom nagyon rossz volt. Egyrészt, mert már megint összefutottam Jacobbal, másrészt Alice miatt. Nagyon akarja ezt a divattervezős dolgot, azonban én kevésbé. Na, de hátha a mai nap jobb lesz. Felnéztem az órára és láttam, hogy 5 perc múlva fél 9, ami azt jelenti, hogy indulunk Aliceszel Forksba. Lementem a nappaliba és láttam, hogy Alice már rám vár.
- Na indulhatunk?- kérdezte mikor meglátott.
- Persze.
Beültünk a kocsiba, majd Forks felé hajtottam. Ahogy kiértünk az erdőből lelassítottam 60-ra. 
- Remélem tetszeni fog a hely- mondta nagy mosollyal. Láttam rajta, hogy izgul.
- Azt én is- mondtam kissé nyugtalanul.
- Mi a baj?- kérdezte.
- Semmi.
- De látom rajtad, hogy van valami- erősködött Alice.
- Csak az, hogy mi van, ha a Volturi nem díjazza majd a csatlakozásomat? Ha elutasítják Carlisle levelét?- kérdeztem szomorúan.
- Biztos, hogy el fogják fogadni. Mi okuk lenne az elutasításra?- mondta Alice biztatóan. Azonban volt egy időszak, amiről még senkinek sem beszéltem. Ekkor volt egy esemény, amikor végképp megutáltam a Volturit, azonban ők nem pusztíthattak el a képességem miatt. De erről nem igazán szeretnék beszélni senkinek és nem is fogok. Beértünk Forksba. Innentől Alice irányított. Megálltunk egy parkkal szembeni utcában. 
- Eddig tetszik- mondtam mosolyogva. Bementünk az üzletbe, és azonnal el állt a szavam. Körbenéztem, de nem tudtam mást mondani, mint:
- Ez gyönyörű.
- Ugye, megmondtam, hogy tetszeni fog? -kérdezte Alice mosolyogva. - Hozzuk be a többi cuccot- azzal elkezdtük behordani a próbababákat, az anyagokat és a többi szükséges kelléket.
- És mikor rendezzük be?- kérdeztem.
- Akár most is hozzákezdhetünk- mondta Alice, majd elrendeztünk mindent. Végül így nézett ki az egész. Alice már jó pár ruhát megvarrt és így azokat is be kellett tennünk.

- Rendben, készen vagyunk. Mehetünk- mondta Alice, majd beült a vezető ülésbe. Én beültem mellé és hazahajtottunk. Otthon már vártak.

- Sziasztok. Na hogy sikerült a bolt?- kérdezte Esme.

- Szerintem nagyon jó lett- mondta Alice.

- Igen, szerintem is- értettem egyet.

- Ennek örülök. Figyeljetek. Nem tudnátok vigyázni Renesmeere, amíg mi elmegyünk vadászni?- kérdezte Esme.

- Dehogyisnem. Szívesen- vágta rá Alice.

- Rendben, akkor egy óra múlva jövünk. Sziasztok- majd Esme, Emmet, Carlisle és Jasper befutottak az erdőbe. Csak Rosalie, Alice és én maradtunk itthon. Ja meg persze Renesmee.

- Én felmegyek megnézem Renesmeet- mondta Alice, majd felsuhant az emeletre. Ekkor Rosalie lépett be az ajtón. Nem szólt semmit, csak leült szépen csendben a kanapéra és megnézte az asztalon lévő leveleket.

- Ez neked jött- mondta makacs hangon. Megnéztem a borítékot. Ahogy megpillantottam a "Volturi" nevet, tudtam, hogy ez a válasz Carlisle levelére. Gyorsan felbontottam és elkezdtem olvasni. Hirtelen kiesett a levél a kezemből. 

- Mi az?! Fel sem veszed?!- kérdezte türelmetlenül Rose. Ekkor Alice szaladt le az emeltről. 

- Emily! Emily!- kiabálta.

- Mi az Alice?- kérdeztem aggódva.

- A Volturik. Idejönnek. 

- Mikor?

- 2 nap múlva- mondta nyugtalanul Alice.

folytatjuk...

Én, mint divattervező...

4. Kedves Naplóm

Miután Alice mindenkinek elmondta a nagy hírt, én is lementem a nappaliba. Emmett és Rosalie beszélgettek a kanapén. Ahogy meghallották, hogy jövök, egyből felpattant Emmett.
- Szia Emily. Hallom divattervező leszel a húgommal- mondta széles vigyorral. Eközben Rosalie összeráncolta a szemöldökét és elfordult tőlem és Emmettől. Nem hiszem, hogy örül Alice tervének.
- Szia Emmett. Hát még csak egy ötlet, de Alice nagyon szeretné már elkezdeni ezt az egészet.
- Remélem minél hamarabb lesz, mert már ráférne egy kis frissítés a ruhatáramra.
- Hát igen. Talán kevesebb szürkét kellene hordanod és több színes ruhát.
- Még csak az kéne, hogy egy citromsárga pólóban és egy zöld nadrágban jelenjek meg az utcán.
- Miért ne? Meglehet oldani- mondtam kötekedve.
Emmett nem reagált erre semmit. Inkább visszaült Rosalie mellé.
- Nekem mennem kell, de köszi a támogatást Emmett. Sziasztok- mondtam, majd kimentem az ajtón és befutottam az erdőbe. Miután végeztem a vadászattal, ismét visszatértem a Cullen házba. Vagyis csak a ház bejáratáig tudtam eljutni, mivel megint ott volt Jacob. A motorján ült és várakozott.

- Te már megint itt vagy?- kérdeztem közömbösen.

- Neked is szia és igen. Renesmeet várom. 

- Értem. Most ha megbocsátasz mennem kell.

- Ennyire hiányolnak a vérszívók?- kérdezte Jake önelégült mosollyal az arcán. Én  inkább nem reagáltam erre semmit, mert szerintem ennek durva összecsapás lett volna a vége, amit most nem szeretnék. Bementem a nappaliba, majd lehuppantam a kanapéra. Hirtelen Rosalie jött le az emeletről, de ahogy meglátott visszafordult. Mintha haragudna rám vagy ilyesmi. Ekkor Alice lépett be a bejárati ajtón. Gyorsan odaült mellém.

- Szia Emily! Képzeld már ki is találtam az üzlet nevét- mondta nagy mosollyal.

- Milyen üzlet?- kérdeztem értetlenül.

- Amiben dolgozni fogunk. Tudod a divattervezős ügy.

- Ja igen. És mi az?

- Alice&Emily Fashion. Na, hogy tetszik?

- Nekem megfelel. Sőt. Nagyon is tetszik. 

- Akkor jó. Amúgy ma délután rajzolgattam és kitaláltam egy újabb ruha tervet. Mindjárt idehozom- mondta Alice, azzal felsuhant az emeletre, majd 1 perc sem telt bele, de már ismét a nappaliban volt. 

- Na, szóval. Én ezeket rajzoltam. Neked melyik tetszik?- majd egy kissebb mappát nyújtott át, amiben kb. 3 lap volt.

- Nekem ez az esküvői ruha tetszik a legjobban- mondta széles mosollyal.

- Na mit gondolsz?- kérdezte Alice.

- Ez mind fantasztikus, de biztos, hogy bele akarsz vágni ebbe az egész divattervezős dologba?- kérdeztem bizonytalanul, hátha Alice meggondolja magát.

- Ez 100%. Én arra gondoltam, hogy holnap megnézhetnéd a stúdiót és együtt berendezhetnénk. Tudod csak a szokásos dolgokat tennénk bele. Próbababa, anyagok, stb.

- Hát, ha tényleg ennyire elkötelezett vagy, akkor belevágok én is. Hátha beindul az üzlet. 

- Remek, akkor holnap fél 9-kor itt találkozunk és indulunk Forksba. De el ne késs!

- Nem fogok. Szia.

folytatjuk...

Egy fura nap

3. Kedves Naplóm

Mikor leértem a nappaliba, láttam, hogy ott várakozik egy fiú. Gyorsan felfutottam Alicehez.
- Alice, Alice! Gyere gyorsan!- kiabáltam.
- Mi történt?- kérdezte ijedten.
- Egy vérfarkas van a nappaliba!
- Ó, nyugi. Az csak Jacob- mondta nyugodtan.
- Milyen Jacob?- kérdeztem zavartan.
- Jacob olyan vérfarkas féle.
- És ti beengedtek a házatokba egy kutyát?!
- Muszáj. Bella és Renesmee barátja. De amúgy honnan tudtad, hogy vérfarkas?
- Nem nehéz kitalálni. A vérfarkasok bűzlenek.
- Ó, szóval te már találkoztál párral.
- Hát mondhatni. Öhm...bocs, hogy zavartalak ezzel a dologgal. Inkább bemegyek a szobámba- mondtam, majd elköszöntem Alicetől.
Bementem a szobámba, de még itt is éreztem azt az ázott kutyaszagot, ami a nappaliból jött. Fél óra után már nem bírtam. "Inkább elmegyek vadászni"- gondoltam, majd azzal lementem az emeletről, de el is felejtettem, hogy Jacob még a nappaliban van.
- Öhm...heló- mondtam zavartan.
- Szia. 
- Emily vagyok.
- Én meg Jacob. Te valamilyen vendég vagy itt?- kérdezte Jake.
- Hát igazából az új tag.
Jake egyszerre elkomolyodott. Gondolom azt gondolta, mint minden vérfarkas "De jó egy újabb vérszívó".
- Ha megbocsátasz én éppen vadászni indultam.
- Emberre?- kérdezte Jake gyanakvóan.
- Nem. Állatra. Én is állatvérrel táplálkozok, mint Cullenék- mondtam, majd kimentem az ajtón. Igazából nem is vadászni mentem, csak egy kicsit körül akartam nézni az erdőben. Mikor visszaértem már senki nem volt a nappaliban, de a bűzt még mindig éreztem. Nem tudom, hogy Cullenék hogyan tudnak itt élni ilyen szagban. Hirtelen meghallottam, hogy valaki az ajtót nyitja. Carlisle volt az.
- Szia Emily- köszönt.
- Szia Carlisle.
- Hallom itt volt Jacob.
- Igen. Összeismerkedtünk egy kicsit. Bár az ismerkedés egy kicsit túlzás.
- Értem. Esme mondta, hogy levelet írok a Volturinak az érkezésedről?- kérdezte Carlisle.
- Igen még tegnap.
- Ne félj. Biztos nagy örömmel fogják fogadni a hírt. Addig is szeretném, ha ez mindig nálad lenne- mondta Carlisle, majd egy karkötőt nyújtott át, amin a Cullen címer volt. - A kéz a hitet, az oroszlán a bátorságot, a háromlevelű lóhere pedig az öröklétet jelenti. 

- Köszönöm. Ez nagyon szép. Mindig rajtam lesz.
Azzal Carlisle felment a dolgozószobájába én pedig a sajátomba. Fél óra múlva kopogtak az ajtómon. Alice volt az.
- Szia Emily. Bejöhetek?
- Persze- mondtam.
- Ma délután rajzolgattam és egy gyönyörű ruha jött ki a sok vonalból és pontból. Erről jutott eszembe, hogy mi lenne, ha divattervező lennék, de mivel te is szereted a divatot arra gondoltam, hogy talán csinálhatnánk együtt ezt a dolgot. Mit szólsz hozzá?
- Hú! Szóhoz sem jutok. Én mint divattervező? Nem is tudom.
- Na lécci. Nagyon szeretném- végül Alice addig könyörgött, amíg bele nem egyeztem. - Remek. Holnap neki is látunk a ruhák tervezésének és a többinek. Máris elmondom a többieknek- azzal Alice leszaladt a nappaliba.

Folytatjuk....

Kedves Naplóm: 1. napom Cullenéknél

2. Kedves Naplóm

Miután beköltöztem a Cullen házba elmentem vadászni. Reggel mikor beléptem az ajtón Esme szaladt oda hozzám.
- Carlislenak ma be kell menni dolgozni, nekem pedig be kell ugranom a városba Renesmeenek venni ezt-azt. Bella és Rosalie is velem jönnek. Edward, Emmett és Jasper elmennek vadászni, de Alice itthon lesz. Ha valami segítség kellene, neki szólj. 
- Rendben, köszönöm Esme- mondtam, majd Esme kiment a garázsba és Belláékkal együtt elindultak a belvárosba. Eközben én felmentem a szobámba kipakolni a ruháimat. Miután befejeztem a pakolást, Renesmee bekopogott. 
- Ki az?- kérdeztem.
- Renesmee vagyok. Bejöhetek?- mondták az ajtón túl.
- Persze, gyere csak. 
- Ezt neked csináltam- majd egy fonott karkötőt nyújtott át. 

- Köszönöm.

- Szívesen- mondta, majd kiment az ajtón. Feltettem a karkötőt, majd meghallottam, hogy Esme kocsija begördült a garázsba. Gyorsan lefutottam hozzájuk.

- Sziasztok. Ti már haza is jöttetek?- kérdeztem.

- Igen. Rosalienak már nem volt sok kedve a vásárláshoz- mondta Bella.

- És mit vettetek?- kérdeztem.

- Mindjárt megmutatjuk csak had menjünk be- mondta Rose.

Bementünk a nappaliba. Lepakolták a szatyrokat és egyesével megmutatták a ruhákat.

- Renesmeenek egy fekete-fehér csíkos pólót vettünk. Rose vett magának egy fehér pólót és egy lila zakót, Esme pedig egy inget Carlislenek. Neked is venni akartunk valamit, de nem tudtuk eldönteni, hogy 3 póló közül melyik tetszene.

- Nem baj. Majd máskor én is veletek megyek. 

Ez idő alatt a fiúk is visszajöttek a vadászatról. 

- Sziasztok. Ez a sok szatyor, hogy kerül ide?- kérdezte Edward és eközben adott egy csókot Bellának.

- Kicsit vásárolgattunk- mondta Bella.

- Azt látjuk- mondta Emmett széles vigyorral, majd odament Rosaliehoz.

- Carlisle még nem ért haza?- kérdezte Esme nyugtalankodva.

- Még nem láttam ma- mondtam.

- Biztos elment vadászni. Mindig munka után szokott- suhant le Alice az emeletről.

- Akkor megvárom itt- mondta Esme. Mindenki felment a szobájába. 

- Emily! -kiáltott utánam Esme, amikor már a lépcsősor közepénél jártam.

- Igen?

- Carlisle mondta, hogy holnap levelet fog írni a Volturinak az érkezésedről.

- Az érkezésemről?

- Igen. Most már te is a klánunkba tartozol. 

- Rendben- mondtam, majd felmentem a szobámba. Egész este azon gondolkoztam, hogy hogyan fogja fogadni a Volturi az új klántagot, vagyis engem. Másnap mikor lementem az emeletről egy ismerős szagot éreztem.

Folytatjuk...