Nem várt fordulat

15. Kedves Naplóm

Másnap reggel vadászni mentem. Mikor visszaértem, Alice szaladt ki az ajtón. 
- Szia Emily. 
- Szia Alice.
- Figyelj csak. Azon gondolkodtam, hogy meg kellene nézni az üzletet és végre ki kellene nyitnunk- mondta.
- Rendben. Mikor indulunk?- kérdeztem. Már tényleg hiányzott az üzlet. Legalább valamivel lefoglalhatom magam.
- Tíz perc múlva- mondta Alice, azzal beszaladt az erdőbe. Gondolom ő is vadászni ment, de lehet, hogy csak Jaspert kereste. Bementem a házba. Véletlen összefutottam Rosalieval. Vajon mit gondolhat a múltkori beszélgetésünk óta?
- Szia Rosalie- kezdtem. Nagy meglepetésemre visszaköszönt. 
- Emily várj! Öhm... én sajnálom- kérdően néztem rá. 
- Bocsi, de nem értem, hogy miről beszélsz.
- Mindenről. A múltkoriért és az, az előtti dolgokért. És, hogy ezt bizonyítsam, ezt neked szeretném adni- majd egy gyönyörű kék köves brosst tartott a kezében.

- Még az enyém volt- folytatta Rose. Én csak csodáltam az ékszert és nem szóltam.

- Rosalie... nem fogadhatom el. Ez a tiéd- és eközben eltoltam Rosalie kezét magamtól.

- De én szeretném, ha te hordanád. Illik hozzád. Ez a bocsánatkérésem záloga- végülis Rose addig könyörgött, míg eltettem. Beletettem egy vörös színű dobozba, majd letettem a fiókomra. Leszaladtam az emeletről. Alice már a kocsiban várt. Fél óra volt az út. 

- Hallom kibékültél Rosalieval- kezdte Alice, hogy megtörje a csendet.

- Öhm... igen. Bocsánatot kért tőlem- mondtam.

- És egy brosst is kaptál tőle. Az még a nagymamájáé volt. Nagy becsben tartotta. Meg is lepődtem, hogy csak úgy odaadja neked. Azt hittem, hogy csak simán bocsánatot fog kérni.

- Te láttad, hogy ez meg fog történni?- kérdeztem. 

- Bocsi, nem akartam szólni. Látni akartam az arcod, amint átadja neked az ajándékát- nem válaszoltam. Mikor kiszálltunk a kocsiból, bementünk az üzletbe. Hirtelen elállt a szavunk, mert nagy meglepetés várt. De ez negatív meglepetés volt.

folytatjuk...