Búcsúzás

14. Kedves Naplóm

- Bejöhetek?- kérdezte kedvesen Esme.
- Persze gyere csak- mondtam kedvesen, hiszen rá nem voltam dühös.
- Sajnálom ami a testvéreddel történt- kezdte. Sóhajtottam.
- Ami megtörtént, az megtörtént. Nem lehet már sehogy sem segíteni rajta- kimentem a teraszra. Láttam, hogy Alex virágot szed. Gondolom nekem hozza, mivel másra nem hallgat és már az érzéseit is én befolyásolom. Eközben Esme is kijött hozzám. Mindketten Alexet néztük.
- Talán ha nem marasztaltad volna annyira őket, akkor mindez nem történt volna meg- mondta.
- Már te is?- kérdeztem felháborodottan. - Nem hiszem el, hogy mindenki ellenem van. Jó rendben, sajnálom. De szerintem bárki ezt tette volna a helyemben. 
- Én nem azt mondtam, hogy te vagy a hibás- mondta Esme még mindig kedvesen. Talán egy kicsit túloztam az előbb.
- Tudom, hogy mind jót akartok nekem, de nekem még kissé nehéz elfogadnom, hogy nem az én döntésemet fogadjátok el, hanem a többiekét. Vagyis nemcsak az enyémet.
- Megértelek. Szerintem a többiek sem akartak rosszat, csak megvédeni téged. De nekem most mennem kell. A fiúk néha képesek összeverekedni felnőtt létükre- mondta nevetve Esme, majd kiment a szobámból. Fél perc múlva ismét kopogtak. Alex volt az. Bejött, majd egy nagy csokor virágot nyomott a kezembe. Beletettem egy vázába, majd hozzá fordultam.

- Alex el kell menned- kezdtem. 

- Miért?- kérdezte zavartan.

- Mert itt veszélyes vagy. Menj, utazd be a világot és, majd ha hiányozni fog a testvéred térj vissza. Itt mindig megtalálsz. 

- Rendben.

- De egyet ígérj meg nekem.

- Bármit- mondta nagy alázattal Alex.

- Nem fogsz emberre vadászni csak és kizárólag állati véren élsz majd. Ha nagyon szomjas vagy, még akkor is csak állatokra vadászhatsz.

- Megígérem- mondta Alex, majd megöleltem. Kikísértem a Cullen ház elé. Ott elbúcsúztunk egymástól, majd többé nem is láttam. Szomorú voltam, hiszen ő volt az egyetlen életben maradt rokonom. De már ő is elment. Szomorúan ballagtam vissza a házba.

folytatjuk...